Partnereink

Főzdék

Szent András Sörfőzde Békésszentandrás

Több mint negyedszázad szakértelem…

A Szent András Sörfőzde története több mint negyed évszázadra nyúlik vissza. Modernizálása 2014-ben kezdődött, amikor egy helyi testvérpár Bukovinszky Béla és Bukovinszky László vette át a főzde vezetését. 

Új dizájn, új ötletek és rengeteg izgalmas sör érkezett, melyek hagyomány és tradíció nevében, a megszokott típusok receptjeinek tökéletesítésével és az új trendekkel való kísérletezéssel születtek meg. Az évtized végére a Szent András Sörfőzde sörei már több díjat zsebeltek be, mint ahány év áll a főzde mögött: ezt jelzi a több mint 30 díj, legyen szó hazai vagy nemzetközi éremről, az Ország Söre Díjról, dizájndíjakról, vagy az Év Sörfőzdéje titulusáról.

Fóti Kézműves Sörfőzde – Fót

A fõzde 1994-ben referenciaüzem céllal indult, mely a különbözõ sörfőzési technológiákat volt hívatott bemutatni. Majd 2002-ben Gyenge Zsolt (alias Sörapu) is a haza kisüzemi sörfőzés mezejére lépett és olyan sörremekek kerültek ki a keze alól, mint a Keserű méz, a Fóti Pils, a Hammurapi álma, a Winternacht vagy a Narancsos-mézes gyömbérsör.

Monyo Brewing Co. – Budapest

A MONYO Brewing-ot, amely egyike az ország első újhullámos sörfőzdéinek, 2014-ben alapította Pein Ádám és Németh Anti Kőbányán, azzal a céllal, hogy létrehozzák a kézműves sör 2.0-át.

A MONYO-nál azon dolgoznak, hogy megváltoztassák a gondolkodásodat a sörről. Náluk nem találsz unalmas, vagy silány alapanyagokból tömegtermelésben készülő tucattermékeket. Minden egyes sörüknek karaktere és története van….

Horizont Brewing – Budapest

Egy innovatív, magántulajdonú kisüzemi sörfőzde, az egyik úttörője a hazai prémium sört gyártó főzdéknek. A Horizont fő ereje a sokszínűség. Modern automatizált technológiát használnak, a legmagasabb minőségű import alapanyagokból főznek és ötvözik a tradicionális európai sörfőzési tapasztalatot a legújabb nemzetközi trendekkel. 

Fehér Nyúl Brewery – Budapest

A kíváncsiság indította el 2010 környékén. Céljuk, hogy megmutassák, hogy a sör világa sokkal gazdagabb annál, mint amit korábban ők is hittek róla. 2017-ben lakta be Soroksári úti üzemét. A főépület egy korábbi textilgyár részét képezte, itt található a sörfőzde, az iroda és az alkalmanként látogatható Taproom.

Fekete Péter – Emőd

2017 telén indult el a műhely kialakítása. Céljuk, hogy olyan terméket hozzanak létre, ami nemcsak kézművesnek nevezett, hanem valóban az is: kiváló minőségű alapanyagokból, kézi munkával készített termékek.

Csíki Sörfőzde – Csíkszentsimon falu

A régi hagyományok 2014-ben elevenednek meg ismét, amikor Csíkszentsimonban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és egy helyi sörfőző mester a régi receptek alapján elkezdik főzni az Igazi Csíki Sört. A bajor tisztasági recept betartásával, a modern kémiai összetevők nélküli Csíki Sör a hagyományok méltó követője.

A Csíki- medence ideális a sörfőzéshez. Az itt találkozó tektonikus és vulkanikus lemezek jellegzetes, kristálytiszta forrásvizet eredményeznek, mely elengedhetetlen a kizárólag vízből, malátából és komlóból főzött kézműves Csíki Sör minőségéhez és ízéhez.

First Craft Beer – Budapest

A First-öt Kurucz Geri és Dani alapították 2016-ban Budapesten. Egy régi romos papírgyár épületet alakítottak át egy modern, laza, igazi 21. századi sörfőzdévé.

Missziójuk a lenyűgöző, vibráló, ízgazdag sörök főzése, odafigyelve a legkisebb részletekre is, kompromisszumok nélkül. Modern sörstílusokra, előremutató sörökre fókuszálnak, hogy megmutassák a kraftsör más, mint amihez eddig hozzászoktunk.

Kapucinus – Magyarhertelend

A magyarhertelendi Osterbräu rendszerű sörfőzde, már több mint 20 éve (1994 óta) készíti söreit, a német tisztasági törvény (Reinheitsgebot) előírásait figyelembe véve.

Alapítása óta több tulajdonos váltásra is SÖR-került, de célkitűzésük változatlan: a microsörfőzde technológián alapuló minőségi termelés, a legjobb alapanyagok alkalmazásával.

Rekettye – Budapest

Elsőként jelentek meg Magyarországon dobozos kisüzemi sörökkel, ők főztek először gose sört.

A Reketye Brewery családi alapítású sörfőzde. Söreik mögött sokszor áll valamilyen történet, életesemény…

Olvass tovább

Megosztás